|
1. oldal / 3 A MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TÖRTÉNETE 1976 - 2008
1972-ben a Belügyminisztérium Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség új tervet dolgozott ki a rendőrképzés színvonalának és rendszerének javítására. Ebben az Alapfokú Rendőriskola tananyagának korszerűsítését és újabb rendőrtiszthelyettes-képző iskolák alapítását írták elő (ekkor még ezen a néven működött rendőrképző intézmény). Így jött létre 1976-ban Miskolcon, Szegeden, Szombathelyen és Csopakon tiszthelyettesi iskola. Ezekben az intézményekben korábban katonai, rendőri vagy más rendvédelmi tanfolyamokat működtettek.
Intézményünk elődjében 150 fős tanulói, és 23 fős dolgozói létszámmal indult meg a képzés. Megújították a nevelési, oktatási alapdokumentumokat, új tantervek, tanmenetek születtek, kötelezővé tették az óravázlatok készítését is. Megjelentek az oktatástechnikai eszközök, a személyi feltételek javítása érdekében kidolgozták a tanári képzés fejlesztési koncepcióját.
Az 1978-79- es tanév újabb változásokat hozott. Az új megoldás szerint az egy éves képzési időből hat hónapot az iskolában elméleti órákon töltöttek el a hallgatók, a többit pedig az ország valamely területén úgynevezett gyakorló őrsökön. A gyakorló szolgálatról visszatérve év végi vizsga zárta a tanulmányokat. E megoldás azt eredményezte, hogy egy időben dupla létszámban lehetett rendőröket képezni. A megnövelt létszámmal járó feladatok azonban a tanítási – tanulási folyamatok minőségére károsan hatottak.
1981-ben a rendőri állomány megnövekedett létszámhiánya következtében ismét jelentős változás történt a képzésben. Kidolgozták a rövidített, 2 hónapos sorkatonai szolgálat letöltése utáni rendőri képzést, mellyel együtt a fiatalok, vállalták, hogy öt évig a rendőrség állományában maradnak. A tananyag viszonylag állandó volt ebben az időszakban. Amíg korábban írást, helyesírást, fogalmazást, történelmet, földrajzot is oktattak a tanfolyamokon, addig ebben az időben az általános közismereti tárgyak már lekerültek a palettáról. A képzés bázisát a közrendvédelem, közlekedés (KRESZ, közlekedés rendészet, vezetés technika), jogi ismeretek (büntető-, szabálysértési, igazgatási jog), testnevelés, alaki-karhatalmi kiképzés, lőkiképzés, munkavédelem és egészségügy, híradástechnikai és informatikai ismeretek, Marxizmus – Leninizmus tantárgyak alkották.
Az iskolában 1980-89 között végezték a tartalékos, valamint 1980-ban és 1982-ben a körzeti megbízotti állomány továbbképzését, zászlósi beosztásra felkészítést 1983-tól folytattak.
A tanintézet a jelenlegi helyére, a Magyar Honvédség átszervezése kapcsán megüresedett Petőfi laktanyába a Rendőri Ezred 4. zászlóaljának objektumából (Stromfeld laktanya) 1992-ben költözött át és nyert önálló elhelyezést. A tanévkezdésig megtörtént az új objektum átvétele, a legszükségesebb létesítmények felújítása, az iskola működési feltételeinek megteremtése. A korábban átlagosan hat osztályt és mintegy 150 tanulót képző intézmény 1992-1994 között közel 1400 fő, már dolgozó rendőrnek adott 10 hónapos alapképzést. Ezzel vált lehetővé, hogy térségünkben felszámolásra kerüljön a rendőri állomány körében képesítés nélkül foglalkoztatott réteg. A rendőrökkel és ezen belül elsősorban a közterületi szolgálatot ellátó tiszthelyettesekkel szembeni társadalmi elvárások a rendszerváltás éveiben jelentősen átalakultak. Jól képzett, fizikailag és pszichésen felkészített, határozottan, önállóan intézkedni tudó, de ugyanakkor a törvényességet tiszteletben tartó rendőrökre volt szükség. A rendőri tevékenység szakmává vált.
Ezek az elvárások halaszthatatlanná tették a rendőr-tiszthelyettesi képzés korszerűsítését. A hagyományos tanfolyami képzések helyett az iskolai rendszerű formára tevődött át a hangsúly. Ennek köszönhetően 1992-ben Budapesten, majd 1993-ban Miskolcon az Országos Rendőr-főkapitányság, mint fenntartó irányításával alakult rendőr szakközépiskola. A szakközépiskolák létrejöttével egy állandósult szervezeti keret alakult ki. A rendőr, mint szakma bekerült az Országos Képzési Jegyzékbe, az iskolák az állami közoktatás, illetve szakképzés intézményrendszerébe. Lényeges és kiemelendő különbség a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy a jelentkezőknek a képzés megkezdése előtt nem kellett letölteniük a sorkatonai szolgálatot. Ha a kétéves képzési időből már egy évet teljesítettek, azzal letöltötték a sorkatonai szolgálatot.
|